Kimi partival kezd a Lotusnál
Két éve és 29 napja, Abu Dhabiban láthattuk legutóbb Kimit egy Forma–1-es futamon. Két éve és három hónapja szerezte meg legutóbbi dobogós helyezését Belgiumban.
Kedden biztossá vált, hogy Räikkönen visszatér az F1-be, mikor a Lotus-Renault bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött a 32 éves finn világbajnokkal.
Kimi a szerződés bejelentése után a Turun Sanomatnak adott exkluzív interjút.
– Milyen érzés visszatérni az F1 rali után?
– Klassz. Nem kell többet a sárban dagolyáznom – mondja vigyorogva Räikkönen.
– Klassz volt ralizni is, de nem lépthetünk túl a tényleg, hogy hiányzott a versenyzés. Minél távolabb voltam a Forma–1-től, annál inkább vissza akartam menni.
– Miért pont a Lotus-Renault?
– Sokáig beszéltünk a Williams-szel és mikor ott semmi sem történt, akkor fordultunk a Renault-hoz, aztán minden minden gyorsan haladt három héten belül. Most van egy szerződésem és örülök, hogy újból az F1-ben versenyezhetek.
– Mikor nőtt meg a visszatérés iránti vágyad?
– Amikor voltak azok a Nascar versenyem májusban, észrevettem, hogy milyen jó ismét versenypályán vezetni. Ekkor jött a szikra és minél többet gondolkoztam rajta, annál inkább akartam.
– Meguntad a ralizást?
– Egyáltalán nem. Még mindig szeretnék részt venni pár ralin. De mégis egy teljesen más dolog, mikor más pilóták ellen versenyzel egy versenypályán. Mégis ez az, amit szinte az egész életemben csináltam.
– Melyik volt a legjobb ralid?
– Azt hiszem az idei jyskälä-i. Az első nap nem volt valami jó a sebességünk, de utána kezdett egyre jobb lenni. Jó sebességünk volt, míg neki nem mentünk a kerítésnek.
– Ez az, ami leginkább zavar a raliban, hogy hosszútávon mekkora hátrányod származhat a legkisebb dologból is. Ha koccansz kicsit, de a szervizpark messze van, akkor ez a hiba a több szakaszeredményeden is meg fog látszani.
– Mennyi időbe telt volna, hogy WRC-s trófeákat szerezz?
– Sok időbe. Néha tudtam olyan időket menni, mint az élmenők. A jobb eredményekhez annyit kellett tesztelnem, amennyit a gyári csapatok pilótái.
Räikkönen nem fejezte az utolsó pár ralit.
– A döntést az időjárás-előrejelzés alapján hoztuk meg, miszerint esni fog, én pedig nem akartam ott csúszkálni. Aztán az idő mégis jó volt, szóval persze folytatnom kellett volna.
– Másrészről, sok értelme nem lett volna, hiszem már kiestem. Kicsit butaság, hogy akkor is akkor is folytathatod a ralit, ha már kiestél. Az F1-ben nem folytathatod a futamot, ha valami történik.
– Milyen nehéz egy raliautóból átülni egy Forma–1-es kocsiba?
– Nem hiszem, hogy olyan bonyolult. Elvégre hosszú ideig versenyztem F1-es autókkal és nem volt két évnél hosszabb a kihagyás. Legutóbb, mikor itt voltam, volt KERS és sok már akkor is gomb volt a kormányon. Szerintem nemsokára a gombokat is tudni fogom kezelni.
– A legnagyobb különbséget a gumik fogják jelenteni. Több időbe telik megtanulni, hogy működnek a legjobban. De nehezebb volt, mikor a michlein-es McLarenből a bridgestone-os Ferrariba ültem át. Két éve nem versenyeztem F1-es gumikkal, szóval nem ismerem a legújabbakat. Ebből a szempontból könnyebb alkalmazkodi az új gumikhoz.
– Milyen információd vannak a Pirelli abroncsokról?
– Beszéltem a régi csapattársammal, Pedro de la Rosával, és abból, amit elmondott, elég jónak tűnnek. Úgy hallom, a gumiknak piszkosul jó tapadása van a kezdetektől fogva és az én esetemben fontos, hogy az első kerekek is jól működjenek.
– Mennyi információd van a Lotus-Renult csapatáról?
— Nem sok. Eric Boullier-vel hétfőn, telefonon beszéltem legelőször. Pénteken meglátogatom a gyárat Entsone-ban és részt veszek a csapat karácsonyi partiján.
– Mikor kezdesz tesztelni?
– Vezethetem az idei autót, már ha GP2-es gumik vannak rajta. Azt hiszem így fogok elkezdeni visszaszokni hozzá. Nem ismerem pontosan a jövő évi menetrendet. Az új autó jön, amikor jön, aztán tesztelünk vele.








Szólj hozzá Te is!
A *-gal megjelölt mezők kitöltése kötelező.
Amennyiben hozzászólásod linket tartalmaz, nem fog rögtön megjelenni, csak miután egy szerkesztő engedélyezte.